1.Rész

Egyszerű lány vagyok sok álmokkal,elképzelésekkel.~Hope Bowmennek hívnak 17 éves vagyok és Chicagóban élek 6 éve.~Egy ugyan olyan unalmas nap folytatódik mint tegnap.Egyedül, anya és apa dolgozik ,majd esete talán ha haza jönnek.Unalmasan fekszek az ágyamban szétterülve nézem a Jim Szerint a világot.Hatalmas forma ez a Jim,kedvenc sorozatom.Mikor vége lett elmentem készülődni.
Gyorsan letusoltam szokásos elő készítések,majd kiválasztottam mai ruhámat.

 Mikor kész lettem leszaladtam a lépcsőn egyenesen a hűtőhöz iramodtam.Fogtam a szendvicshez valókat nagy nehezen felraktam a pultra őket.Pont hogy kentem volna meg a kenyeret mikor megszólalt a telefonom.
-Igen?.-szóltam bele kedvesen.
-Hééé csajszi én vagyok az Madison.-Szólt bele bolond barátnőm.
-Nem jössz át életem?.-nevettem fel hangosan.
-Öhm.azért hívlak amúgy hogy nem engednél be?.-Nevetett már majdnem sikított.
Leraktam.Gyorsan a bejárathoz futottam és kinyitottam.Hát egyből be is esett az ajtón barátnőm.
Nevettünk majd szorosan megöleltük egymást.ha jól tudom már 5 éve barátnők vagyunk.
-Szia Drágám.-adott egy puszit arcomra.Becsukta az ajtót és a konyhába sietett.
Én csak mosolyogtam majd követtem őt.
-Ülj le majd én megcsinálom neked.-mondta és a szendvicsekre mutatott.
-Jól van,köszönöm.-mosolyogtam rá.Hálás voltam neki mert egyel talán nem akartam megcsinálni.
Csörgött újra telefonom.
Viszont most ismeretlen szám hívott.
-Igen tessék?!.-szóltam bele.
-Jó napot!Maga Hope Bowmen?.-Kérdezett egy ismeretlen Női hang.
-Igen én,de maga kicsoda?.
-A kórházból hívom Dr.Hamilton vagyok,az anyukája tragikus balesetben szenvedett.Sajnálom-közölte velem.Leraktam a telefont.Összetörtem velem ez nem történhet meg.
Nem ilyen nincs.NEM HALHAT MEG.NEEM.
-Hope mi a baj?.-Kérdezte barátnőm.
-Kérlek most menj innen.-Suttogtam.Csak az ajtó csapódást hallottam.
*Később*
Szaladtam és szaladtam amilyen messzire csak tudtam és bírtam.Fáradt voltam úgy éreztem már nem bírom,megálltam.Leültem egy hatalmas nagy fához.Csönd volt, én voltam mellettem a hatalmas nagy fa és a gondolataim.Lassú pillantásokat tettem, gondolkoztam és gondolkoztam.Gyenge voltam és kiszámítható.A legrosszabb hogy elvesztettem az egyik legfontosabb személyt az életemben.Kiabálásokat hallottam.Egy korombeli lány futott el előttem talán 1-2 évvel lehetett nálam fiatalabb.Kétségbe esést és félelmet láttam az arcán.

-Psszt.-Épp hogy valami kijött a számon.A titokzatos lány fura módon meghallotta.

Rémült arccal körül nézett ,próbáltam kezemet inteni felé,hogy mégis csak meglásson.

Meglátott.Rémült arca még rémültebb volt,ide futott ,majd letérdelt hozzám.

-Gyere gyorsan elkel tűnnünk innen.-Szólt hozzám halkan.Nem tudtam semmit sem kinyögni ezért csak egy mosolyt küldtem felé.

Felsegített a földről,majd szaladtunk amilyen gyorsan csak tudtunk.

Olyan sötét volt hogy a lábamat alig láttam.
-Itt jó lesz elbújni,gyere.-Fogta meg a kezem és kezdett elhúzni.
Olyan volt mint egy bokor vagy egy kisebb fa nagy koronával,nem igazán láttam,de nem is érdekelt.
-Ki elől bujkálunk?.-kérdeztem félénken.
-Nem tudom de egyszerűen félelmetes.-közölte gondolatát.

-Mióta vagy az erdőben?.-tettem fel egy kérdést.Annyi kérdés van most bennem.Apa talán él?Miért pont nekem kellett bele keverednem ebbe az egész be? Mi történhetett evvel a lánnyal? sok kérdés.Talán valaki tud rá választ adni?
-Régóta, na és te?.-Rémült volt az arca.Még mindig látszott.
-1-2 órája.-mondtam halkan.Felsóhajtottam mikor eszembe jutott anya.Könnyezni kezdtem.Fájt hogy tudom anya már nincs többé sose ölelhetem  meg többé sosem foghatom meg a kezét.
És apa? él még? nem hagy nyugodni ez a dolog.Mint ha köze lenne anya balesetéhez.
Lépteket hallottam.Vészesen gyorsan Lisára néztem.(mint kiderült a neve)
Farkas szemet néztünk.Láttam Lisa szörnyen félt.Majdnem hogy sírt.Mi lehet az a ˇvalamiˇ?
kíváncsi voltam de mégis összetört és gyenge.
-Lisa Drágám tudom hogy itt vagy.-Mondta egy mély férfi hang.
Lisa nyelt egyet.Ki lehet ez? vagy talán micsoda?.
Lisát néztem még mindig.itt van ez a Férfi pár lépésre tollunk.
Lisa megmozdult.Lehet én vagyok az idősebb de mégis csak ő tudja mi ez a valami és mit akar tőle.
A szájáról leolvastam hogy azt mondja ˇˇmaradj erősˇˇ
Felállt és elfutott.Csak néztem és néztem távolodó alakját.Tudtam éreztem hogy nincs itt az a valami.
De még mindig féltem.Nem moccantam semerre.Fájdalmat,gyűlöletet,gyengeséget éreztem.
Felálltam leporoltam magamat.Lisa megmentett.Örök hálám neki.

-Ne mozdulj.-Hallottam meg egy lágy fiú hangot,de mégis próbált kemény hangot adni.Tudni akartam ki ő és mit keres itt.Megfordultam.Nem csalódtam a tökéletes hangoz ,tökéletes test.

Prológus

Szaladtam és szaladtam amilyen messzire csak tudtam és bírtam.Fáradt voltam úgy éreztem már nem bírom,megálltam.Leültem egy hatalmas nagy fához.Csönd volt, én voltam ez a hatalmas nagy fa és a gondolataim.Lassú pillantásokat tettem, gondolkoztam és gondolkoztam.Gyenge voltam és kiszámítható.A legrosszabb hogy elvesztettem az egyik legfontosabb személyt az életemben.Kiabálásokat hallottam.Egy korombeli lány futott el előttem talán 1-2 évvel lehetett nálam fiatalabb.Kétségbe esést és félelmet láttam az arcán.

-Psszt.-Épp hogy valami kijött a számon.A titokzatos lány fura módon meghallotta.

Rémült arccal körül nézett ,próbáltam kezemet inteni felé,hogy mégis csak meglásson.

Meglátott.Rémült arca még rémültebb volt,ide futott ,majd letérdelt hozzám.

-Gyere gyorsan elkel tűnnünk innen.-Szólt hozzám halkan.Nem tudtam semmit sem kinyögni ezért csak egy mosolyt küldtem felé.

Felsegített a földről,majd szaladtunk amilyen gyorsan csak tudtunk.

Olyan sötét volt hogy a lábamat alig láttam.
-Itt jó lesz elbújni,gyere.-Fogta meg a kezem és kezdett elhúzni.
Olyan volt mint egy bokor vagy egy kisebb fa nagy koronával,nem igazán láttam,de nem is érdekelt.
-Ki elől bujkálunk?.-kérdeztem félénken.
-Nem tudom de egyszerűen félelmetes.